|
|
A tündérrózsák szinte nem hiányozhatnak egyik tóból sem, gyönyörű virágaik és érdekes leveleik a tó meghatározó díszei lehetnek. A víz tisztán tartásában is fontos szerepük van, mivel leveleik beárnyékolják a vízfelszínt, így csökkentik az esetleges algásodás kialakulását. A tündérrózsa tavasztól egészen őszig folyamatosan virágzik, ez idő alatt állandóan cseréli a leveleit, amelyek a felszínre bukkanás után szép lassan szétterülnek, majd elsárgulva eltűnTünek a vízben. A tündérrózsáknak naponta több órás napsütésre van szükségük a megfelelő fejlődéshez. Hűvös, árnyékos helyen vagy áramló vízben növekedésük visszafogottabb lesz, leveleik, virágaik kisebbek és halványabbak lesznek. Ezért ültessük őket a tó napos részére, de távol a szökőkutaktól, vízesésektől.
A tündérrózsáknak több, változatos méretű és színű fajtája létezik.


óriás nagy növésű közepes növésű törpe
tündérrózsa vízmélység a
hajtástőtől szétterjedés a
felszínen virágok mérete
óriás 75-90 cm 1,0-2,5 m2 20-25 cm
nagy növésű 45-60 cm 0,5-1,0 m2 15-20 cm
közepes növésű 30-45 cm 0,2-0,5 m2 10-15 cm
törpe 15-30 cm 0,1-0,2 m2 5-10 cm
Természetesen a fenti táblázatban található adatokra is érvényes, hogy azok a tündérrózsa fejlődési körülményeitől függően változhatnak. Mindig a tavunk méretének és mélységének megfelelő fajtájú tavirózsát válasszunk.
A tündérrózsák gyökérzete nagy kiterjedésű, jelentős a tápanyagszükséglete, ezért a legnagyobb ültetőedényre van szükségük, jó minőségű táptalajjal feltöltve. Ha közvetlenül a tó aljára ültetjük a növényeket, nem lesz gondunk a tápanyag utánpótlásra, így a tündérrózsák fejlődése is töretlen lesz.
A kifejlett növényeket tőosztással szaporíthatjuk is, erre a május-június hónap legmegfelelőbb. A gumós gyökértörzset, a rizómát éles késsel vágjuk ketté. A vékony gyökereket a rizóma alatt vágjuk le, majd a rothadó részeket és az öregebb leveleket távolítsuk el. A rizómákat kissé ferdén tegyük a földbe úgy, hogy a tenyészcsúcs a felszínen legyen, a vízzel kissé érintkezzen, és a hajtások felfelé nőjenek.
A táptalaj tetejére szórjuk gyöngykavicsot, amely megakadályozza a föld kimosódását, valamint a gyökerek elmozdulását. Az átültetett növényt ne engedjük le rögtön a mély vízbe, ezt csak fokozatosan tegyük. Várjuk meg míg az
első új levelek megjelennek.
A teljesség igénye nélkül néhány példa képekben a tündérrózsák változatos megjelenésére.
tündérrózsák képekben
Léteznek trópusi tündérrózsák, amelyeknek a mi éghajlati viszonyaink nem megfelelő, vagy csak üvegházban tarthatóak. Ezek a növények folyamatos melegebb vizet igényelnek, és természetesen a telet sem vészelik át. A trópusi tündérrózsák nagy számú, különleges színű virágokat hoznak.
A tündérrózsák mellett meg kell még említenünk néhány szintén mélyvízi növényt, amelyek gyökerei a víz alatt vannak, leveleik és virágai a víz felszínén úsznak.

Tündérfátyol
A tündérrózsáénál kisebb levelei vannak, formájukban azonban nagyon hasonlítanak rá. Apró ötszirmú sárga virágait egész nyáron nagy számban hozza, amelyek általában csak egy napig élnek. Szinte bármilyen vízmélységben jól érzi magát. Gyökerei a tó alján lévő iszapba kapaszkodnak, ahol biztosított a megfelelő tápanyagfelvétel. Gyorsan terjeszkedik, ezért ha nem ültetőládába ültetjük, hamar elburjánozhat, gyakran vissza kell vágni.

Kétsoros vízifüzér
A vízifüzérnek hosszúkás alakú sötétzöld színű levele van. Apró fehér virágai szinte egész nyáron virítanak, amelyek vanília illatúak. A nagy melegre és a nagy hidegre érzékeny, így a gyökérgumónak fagypont alatt kell lennie, különben télen elfagy. Különböző vízmélységekben is jól érzi magát, de a "közepes növésű tündérrózsák" életterét kedvelik igazán

Lótusz
A lótusznak óriás méretű és erős illatú virágai vannak, amelyeket vízből kiálló hosszú nyél tart. Levelei szintén kiemelkednek a vízből. Méretéből eredően nagy a tápanyagszükséglete, ezért ha nagy ültetőládát használjuk, és a tápanyag utánpótlásra a ügyelnünk kell. A tó fenekén lévő iszapba ültetve gondot okozhat a túlzott terebélyesedése. Napfénykedvelő növény, igazán a meleg nyarakon fejlődik dinamikusan. A tündérrózsákhoz hasonlóan a gyökérgumónak jóval a fagypont alatt kell lennie, hogy a telet épségben átvészelje
A tündérrózsákhoz hasonló fajhoz soroljuk a "sárga tavirózsát" vagy más néven a "tavi sárgarózsát" vagy régiesebb nevén a "vízitököt". A tavirózsa és tündérrózsa elnevezés gyakran keveredik, amely érhető is, mivel nagyon hasonló növényekről van szó. A vízitök kevésbé érzékeny növény, ezért legyökeresedése után hűvösebb, árnyékosabb helyen is megél, a lassan áramló vizet is elviseli. 1 méternél nagyobb vízmélység sem okoz gondot neki. Nagy szív alakú levelei és apró sárga színű, csésze alakú virágai vannak. A sárga tavirózsa gyorsan fejlődik, szaporodik, kiterjedt gyökérzete miatt csak nagyobb tavakba ültessük
Ha még nem kértél és regisztráltál HuPont.hu weblapot akkor itt megteheted:
Saját Honlap Ingyen
NÉHÁNY FRISS WEBOLDAL
(MAI LÁTOGATOTTSÁG SZERINT).
1. Szélvédő Javítás Kiskunhalas | Gyors & Helyszíni Kőfelverődés
► Professzionális szélvédő javítás és kőfelverődés mentesítés Kiskunhalason és környékén. Garanciális munkavégzés, akár helyszíni kiszállással! Hívjon most!
szelvedojavitaskiskunhala.hupont.hu
2. Autófelv
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
autofelvasarlas-kisokos.hupont.hu
3. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
pneberkibogi.hupont.hu
4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
purvaeminora.hupont.hu
5. My New Afternoon Ritual: Why I Can’t Stop Playing Block Blast
► Read my honest review of Block Blast, the addictive block puzzle game. Learn why this relaxing browser game is the perfect mental break for puzzle lovers.
blockblastfree.hupont.hu
► Itt a kenyerek a COOP-ból vannak!
kovaszoskenyersmp.hupont.hu
7. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
yarellekingsley.hupont.hu
8. Szélvédő javítás Orosháza – Kavicsfelverődés és Repedés Javítás
► Autóüveg & szélvédőjavítás Orosháza. Kavicsot kapott? Szakszerű szélvédőjavítás és repedésmegállítás garanciával, rövid határidővel. Mentsük meg a gyári üveget! Elérhetőség: +36 30 238 1797 | szegedszelvedojavitas.hu
szelvedojavitasoroshaza.hupont.hu
9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
makettmodellpapir.hupont.hu
10. sexdollfullsize
► The shelf runs to 419 listings. Full-size women make up the bulk of it, next to a men’s line, a set of torsos, standalone heads, and the wigs, outfits and care kits that go with them. Materials split three ways across silicone, TPE and a silicone-hea
sexdollfullsize.hupont.hu
► Everyday Knowledge Hub is a personal website dedicated to sharing useful information, practical tips, and inspiring ideas related to daily life, productivity, technology, and lifelong learning. New articles are published regularly to encourage curios
swabloa.hupont.hu
12. A legjobb mesterséges intelligencia marketingeszközök ingatlanügynökök szám
► Fedezd fel a legjobb mesterséges intelligencia marketingeszközöket ingatlanügynökök számára. Tanácsok az ingatlanfotók szerkesztéséhez, hirdetési szövegek írásához és tartalomgyártáshoz költséghatékony MI-platformok segítségével.
liora.hupont.hu
► Pantone printing is a specialized color printing method used to achieve precise and consistent color reproduction in custom packaging. Unlike standard four-color CMYK printing, Pantone printing uses pre-mixed inks that
customboxesdubai.hupont.hu
14. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ristemquu.hupont.hu
15. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
iszenttepsi.hupont.hu
16. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
versenyvonal.hupont.hu
17. basketball stars
► more than basic shooting mechanics. Use these competitive strategies to raise your win rate
runnerplusia.hupont.hu
18. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
yosemitepest.hupont.hu
19. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
jamesryder.hupont.hu
20. Kashmiri Escorts
► Mumbai is known as the city that never sleeps, and Bhabhi Escort Service Mumbai is one of the biggest reasons why travelers from across India and around the world visit the city.
ishabansal.hupont.hu
21. Fantasy Gem
► Fantasy Gems is an online gaming platform that is leading the gaming industry right now. The app is designed specifically for gamers who are looking for exciting and thrilling games. They will get a huge variety of fun games on Fantasy Gems,
fantasygem.hupont.hu
22. adfsf
► What happens if you abandon a stable job to chase your dream? bitlife encourages you to find out by giving you complete control over your character's career journey.
sdfaf.hupont.hu